A Corriere Dello Sport a címlapján tisztelgett Alessandro Del Piero előtt, aki a 16. (!) szezonjára készül a Juve színeiben, és ezzel újabb rekordot állít fel a klub történelmében. Magunk részéről egy régebbi, de frissített, áttekintő jellegű írásunkkal járulunk hozzá a legendás csapatkapitány méltatásához.

Aligha van a nemzetközi futballporondnak még egy olyan szereplője, akit annyiszor írtak volna már le, mint Alessandro Del Pierót. „Pinturicchio” azonban mindig rácáfol a kritikákra, és újra és újra bizonyítja, hogy a Juventus és az olasz válogatott továbbra sem képzelhető el nélküle.

Egészen elképesztő eredménysor, több száz kiváló meccs és persze rengeteg, csodálatos gól áll a neve mellett. Fantasztikus karrier, ami azonban még fényesebb is lehetett volna.

Huszonegy éves korára elhomályosította Roberto Baggio emlékét, amikor Bajnokok Ligája győzelemre vezette Olaszország legnépszerűbb klubját 1996-ban. Még az év során győztes gólt rúgott a River Plate ellen a Világkupa döntőjében, és őt választották a mérkőzés legjobbjának. Ő volt az 1997-es mini-vb (Anglia, Franciaország, Brazília és Olaszország) gólkirálya és egyben legtündöklőbb csillaga, pedig olyan szuperklasszisok léptek pályára, mint Romário, Ronaldo, Zidane vagy Alan Shearer. Ugyanebben az évben, valamint a következőben, szintén a legrangosabb európai klubsorozat döntőjébe jutott a Zebrákkal, de sajnos mindkettőn sérülten játszott, így hiába szerezte sarokkal minden idők egyik legszebb gólját a Dortmund ellen, majd hiába lett a ’98-as kiírás gólkirálya, az újabb csapatsiker nem jött össze.

Az 1997-98-as idény volt egyéni teljesítmény szempontjából Del Piero számára a csúcs, a bajnokságban 32 meccsen 21 találat, míg a BL-ben 10 mérkőzésen 10 gól! Ekkoriban egyértelműen a világ egyik legjobb játékosaként emlegették, képességeit gyakran vetették össze Ronaldóéval, aki szintén élete formájában volt abban az időben. 1998. októberében viszont súlyos térdsérülést szenvedett egy Udinese elleni bajnokin, és ez nagyon sok mindent megváltoztatott.

Felépülése majdnem egy évet vett igénybe, és Del Pierót testileg és lelkileg is komolyan megviselte. Gyorsasága és gólérzékenysége jócskán megkopott, alaposan át kellett alakítania saját játékstílusát, hogy ismét igazán hasznára tudjon lenni a csapatának. A lendületes cselsorozatok helyett a labda megtartására és társai megjátszására tevődött át a hangsúly. Sokan nem ismerték ezt fel, és bírálni kezdték Del Pierót, hogy elfelejtett gólt lőni, lassú és körülményes lett. A 2000-es EB-keretből azonban mégsem lehetett kihagyni, többnyire csereként állt be, de a svédek és a hollandok ellen is remekül játszott, az olaszok pedig a döntőbe jutottak. Ami azonban ott történt, azt valószínűleg szívesen kitörölné az emlékei közül. Csereként lépett ugyanis pályára, és kétszer is bebiztosíthatta volna Itália győzelmét, de mindkét nagy helyzetben hibázott, Franciaország pedig az utolsó pillanatokban egyenlített, majd aranygóllal meg is nyerte a finálét. Olaszország nehezen bocsátott meg, és Del Piero nagyon maga alá került, az ezt követő idénye az egyik legpocsékabbul sikerült a karrierje során.

Utána viszont ismét összeszedte magát, egyre jobban ráérzett, hogyan tudná csapatát segíteni sérülése után némiképp átalakult képességeivel, ráadásul kiválóan megértette magát David Trezeguet-vel, akivel gyakorlatilag azóta is tökéletes összhangban működnek. Del Piero két egymást követő szezonban is 16 találatot szerzett, közben pedig beverekedte magát a 2002-es vébére utazó csapatba. Dél-Koreában a mexikóiak ellen szerzett sorsdöntő fejesgóljával feledtette a két évvel korábban történteket, az pedig már nem rajta múlott, hogy a házigazdák elleni meccset csúnyán elcsalta a játékvezető a negyeddöntőben.

Következő idény, újabb sérülés, a Juventus sokat kénytelen nélkülöznie a csapatkapitányt, majd érkezik Fabio Capello, akinél Del Piero általában csak epizódszerepeket kap. A folytonos le- és becserélések feldühítik Alexet, de látványos perpatvart nem rendez, hanem a teljesítményével igyekszik meggyőzni Capellót, hogy ér annyit, mint a Don által favorizált, de a Juvéban inkább csak vergődő Ibrahimovics. A kevés játéklehetőség ellenére előbb 14, majd 12 gólt szerez, 2006-ban pedig világbajnok lesz a squadra azzura tagjaként Németországban. Jön azonban az újabb megpróbáltatás, a Juventust az ismert okok miatt száműzik a másodosztályba.

Capello és sok játékos távozik, de Del Piero Nedveddel, Camoranesivel, Trezeguet-vel és Buffonnal karöltve kitart a Zebrák mellett a Serie B-ben is. A Juventus a ponthátrány ellenére is simán feljut, Alessandro pedig életében először gólkirály lesz 20 találattal.

Az első ligába visszatérve hullámzóan alakul kezdetben az Öreg Hölgy és a cséká teljesítménye is, ráadásul egy gyengébb produkció, és a szövetségi kapitánnyal való nézetkülönbség miatt kikerül a nemzeti csapatból is, és úgy tűnik, 85 szereplésnél már nem jut neki több a válogatottban.

A tavasz viszont egészen káprázatosan alakul a veterán harcos számára, góljai és gólpasszai mellett remekül futballozik a mezőnyben is, ami valószínűleg nagyban köszönhető annak, hogy nemrégiben külön személyi edzőt fogadott maga mellé. A 33 éves támadó kicsattan az erőtől, és az elejétől a végéig végighajtja a mérkőzéseket. Az ismételt újjászületés lenyűgöző eredményt hoz, Del Piero 21 góllal (amelyből csak 3 született 11-ből), saját éktársát, Trezeguet-t megelőzve a bajnokság legjobb góllövője lesz. Az EB-re utazó olasz keretből természetesen nem lehet kihagyni, de a szétesett, erőtlen squadra azzurrán ő sem tud segíteni. Nem játszik kiemelkedőbben, mint társai, igaz, rosszabbul sem, de Itália legjobbjai 11-esekkel búcsúznak a negyeddöntőben a későbbi tornagyőztes, Spanyolország ellen.

Itt tart most jelenleg főhősünk karrierje, amelyben a fent és a lent elég sűrűn váltogatták egymást. Lehet, hogy lehetett volna szebb is, de nézzük csak a tényeket: világbajnoki cím, EB-ezüst, BL-trófea, Világkupa, 5 olasz bajnoki elsőség, legtöbb meccs és legtöbb gól Olaszország legnépszerűbb klubjában, amelynek hosszú évek óta csapatkapitánya, és amelyben a 16. idényére készül. Ennél szebb? Ugyan! Álomszerű pályafutás, amely még mindig nem ért véget. Szép volt Alex! Folytassa Capitano!