Az olasz bajnokság második helyén álló Juventus a tabella 16. helyén álló Chievót fogadta Torinóban a Serie A 30. fordulójában vasárnap délután.
A veronai együttes a két csapat közti 39 pont különbség ellenére egyáltalán nem kezdte megilletődötten a mérkőzést, és ennek az első félidő közepén meg is lett az eredménye.
Gennaro Sardo indította nagyszerűen a jobb oldalon elfutó Sergio Pellissier-t, aki jól tolta meg a labdát Giorgio Chiellini mellett, és a kapuba helyezett Gianluigi Buffon mellett.
Kevesebb mint tíz perccel később azonban Chiellini kijavította hibáját, és Mauro Camoranesi szép sarkazása után a tizenhatos jobb oldalából a kapuba bombázott úgy, hogy a labda a lécről pattant be.
A Chievo viszont nem törődött bele, hogy egyenlített az ellenfél, és Pellissier szinte lemásolva első gólját, ismét vezetéshez juttatta csapatát. Ezúttal Luciano indította a csatárt, aki most Olof Mellberget lefutva helyezett a kapuba.
A második félidőben nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Juventus, és az 54. percben ismét egyenlített, bár ehhez a vendégek védőire is szükség volt.
Cristian Molinaro ívelt be labdát a bal oldalról, a hosszún helyezkedő Camoranesi középre fejelt, és úgy tűnt, a védők felszabadítanak, ám Mario Yepesről a saját kapujába pattant a labda.
A hazaiak tovább támadtak, s több nagy helyzetet is kialakítottak. A 79. percben aztán sikerült a vezetést is átvenni: Camoranesi adott be a jobb oldalról, és a hosszún helyezkedő Vincenzo Iaquinta szépen fejelt a kapuba.
A 91. percben aztán jött a feketeleves a Juve számára: Antonio Langello szépen tört be a bal oldalon, majd keresztbe ívelt, Pellissier szépen fejelt a kapuba, ezzel mesterhármast és pontot szerezve csapatának, mivel 3–3 maradt a végeredmény.
A Roma a Bolognát fogadta vasárnap délután, és Francesco Totti góljaival a hazaiak begyűjtötték a három pontot.
Igaz, a Roma egyik találata sem akció végén született, mivel Totti mindkét gólját büntetőből szerezte.
A 12. percben Luigi Lavecchia szabálytalankodott Max Tonettóval a vendégek tizenhatosán belül, és a megítélt büntetőt Totti a bal sarokba helyezte.
Nem sokkal később azonban Massimo Marazzina egyenlített: Sergio Volpi beadása után fejelt gólt.
A meccset aztán Marcello Castellini Júlio Baptista elleni szabálytalansága döntötte el, mely után ismét 11-eshez jutott a Roma, melyet Totti most a jobb sarokba lőtt, és ezzel 2–1-re nyert a Roma.
SERIE A
Juventus–Chievo 3–3 (Chiellini 34., Yepes – öngól 54., Iaquinta 79., ill. Pellissier 25., 44., 91.) |
Roma–Bologna 2–1 (Totti 12. – 11-esből, 58. – 11-esből, ill. Marazzina 26.) |
Cagliari–Catania 1–0 (Matri 80.) |
Reggina–Genoa 0–1 (Thiago 78.) |
Siena–Lazio 2–0 (Calaio 25., Maccarone 85.) |
Sampdoria–Napoli 2–2 (Palombo 28., 63., ill. Zalayeta 44., Denis 92.) |
Palermo–Torino 1–0 (Cavani 51.) |